Tisztelt Partnereink!
Sajnálattal értesítjük Önöket, hogy a 2013. március 12-14 közötti időpontra tervezett MAGYARREGULA kiállítás megrendezéséről le kell mondjunk.
A rendezvény 30 éves „történelme” során ilyen nehéz döntési helyzetbe talán csak a Budapest Sportcsarnok leégését követően kerültünk. Ez a döntés számunkra sem volt könnyű, mégis úgy érezzük, hogy ez az egyetlen vállalható lépés a jelen helyzetben.
A MAGYARREGULA kiállítás több évtizede a szakma ünnepe, jelentős fóruma. Az utóbbi években a gazdasági válság hozadékaként a kiállítói kedv folyamatos csökkenését érzékeltük, és ez a jelenlegi gazdasági-piaci helyzetben olyan mértékűvé vált, ami megítélésünk szerint méltatlanná tenné a kiállítást korábbi hírnevéhez.
Ez lenne a 30. (!) MAGYARREGULA kiállítás, ami újabb ok lehet az ünneplésre és az összegzésre, és amit ehhez méltó körülmények között szeretnénk megrendezni, de semmiképpen sem szabad, hogy csalódás legyen mind a kiállítóknak, mind a látogatóknak.
Most azon dolgozunk, hogy a 30. MAGYARREGULA kiállítást ehhez méltó részvétellel és szakmai támogatottsággal rendezzük meg - várhatóan a következő évben -, mert biztosak vagyunk abban, hogy egy szakma sem létezhet közös rendezvények, találkozási lehetőségek és eszmecserék nélkül, és
szükség van egy olyan kiállításra, ahol a látogató teljes képet kaphat arról, mit kínál ma ez az ágazat és kik a szereplői.
Köszönjük partnereinknek, kiállítóinknak, tanácsadóinknak, a szakmai szövetségeknek, média partnereinknek az eddigi támogatást – számítunk erre a jövőben is!
Kérjük szíves megértésüket, és bízunk abban, hogy mielőbb megtaláljuk a módját annak, hogy a MAGYARREGULA sorozata egy méltó 30. rendezvénnyel folytatódjon.
Budapest, 2013. január 28.
Stefkóné Vermes Judit
ügyvezető igazgató
CONGRESS Rendezvényszervező Kft